Nem maradtunk sokan lányok a baráti körben, akinek se kutyája se macskája. Elmagányosodtunk. Szó szerint is és átvitt értelemben is. Néha találkozunk és nehezebb pillanatainkban elmondjuk egymásnak, hogy ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, de ezt is csak akkor, amikor éppen úgy jön ki.
Ilyen beszélgetések után mindig eszembe jut asz Evolúció (*magyarázat lentebb) nevű játék, amit tréningeken játszatok, mert jó mozgató és vicces is, de valahogy azt érzem, hogy ebben a nagy EVOLÚCIÓ játékban én még mindig ott csapkodok csenevész szárnyaimmal a csirke szinten, mert mások már rég Sasok, vagy Szupermenek és kiálltak a pálya szélére, de senki nincs a szintemen, akivel játszhatnék egy jó kő, papír, ollót.
Nyár óta elolvastam a témában körülbelül 20 cikket. X nők, y férfiak, mitől jó egy pasi, hercegek lovak nélkül, hogyan találd meg a megfelelőt, az igazit, vagy az éppen pont jót. Tök mindegy mi a cikk címe, egy darab megoldást nyújtó, vagy csak rávezető tanács sincs benne azon kívül, amit a józan eszemmel ne tudnék: Legyél türelmes, nyitott, kezdeményező, próbálkozz, indulj el, legyen hobbid, ne akarj tökéletes megoldást stb,
Ne akarjak tökéletes megoldást? Jesszusom, ha az előző pasijaimra gondolok mind flepnis volt valamilyen szempontból, egyik sem volt iszonyúan jóképű, (Bocs, srácok!) biztosan mindegyikben volt óriás adag hiba is.
Azt hiszem ezzel sincsen baj, én sem vagyok tökéletes. Nyitott vagyok, járok koncertre, társaságba, kocsmába, moziba - MÉG EGYEDÜL IS - SŐT! Regisztráltam a tinderre, happenre, jinglre (A szépreményű magyar társkereső startup azóta meg is szűnt). Artikulálom, hogy nekem ez így nem jó, nem mondom azt, hogy szuper hiper-fenomenális egyedül tölteni a hétköznap estéket otthon. Tehát, mint egy jó álláskereső remélem, hogy egyszer valaki csak meghallja és bedobja, hogy hát ő tud valakit, aki szintén...
Örülök a barátaim boldogságának, elmegyek a lánybúcsúkra, az esküvőkre, a tejfakasztókra, a keresztelőkre, gyerekzsúrokra, mert fontosak a barátaim és mert belőlük töltekezem és jó látni, hogy nekik sikerült, boldogok. Persze részt veszek a családi eseményeken is. Osztozom az örömökben, meghallgatom a nehézségeket, dédelgetem a gyerekeket és visszaemlékszem az evolúció nevű játékra, hogy itt vannak a szupermenek és én, szegény csirkeként csapkodok és ha ott és akkor nem is, mert magával ragad a szeretetük, de hazafelé a metrón, a bicajon vagy sétálva azért belém hasít, hogy évek óta egyedül vagyok...
Magamnak főzök, nem mondja senki, hogy rossz, vagy ehetetlen, vagy isteni. Egyedül cipelem fel a karton vizet a harmadikra, egyedül cserélem a kiégett égőt, egyedül viszem le a szemetet, egyedül fizetem a csekket, egyedül forgolódom éjjel az ágyban és nincs kedvem reggelizni és nincs kedvem kikapcsolni a tévét, mert akkor legalább úgy tűnhet, hogy nem magamban beszélek.
S ha néha összefutunk, mi,akik elmagányosodtunk, akkor ugyanazokról mesélünk, hogy miért olyan keserű hazafelé, hogy miért nem megy az ember olyan nagy lendülettel egy-egy esküvőre, találkozóra egyedül, mert egyedüli egyedüli lesz a társaságban.
Nekem talán a családban a legnehezebb elmagyarázni az érzést és nem azért mert éreztetnék velem a magányomat, vagy kiemelten máshogyan kezelnének, mert akarva semmi esetre sem, de a páros létezés minden szépségét és még a nehézségeit is iszonyú energia mosolyogva, aggódva végignézni, vagy az óvatos megjegyzésekre és érdeklődésekre is nehéz bőgőroham, vagy kiakadás nélkül válaszolni és miért ne akarná tudni, hogy mi van az életemben.
A munka, karrier, vagy a lakással kapcsolatos tervek mellett természetesen a harmadik kérdés minden esetben az lesz, hogy van-e valakim.
Nincs.Miért?
Nem tudom. Valószínűleg azért, mert általános iskola nyolcadikban nem másoltam le százszor azt a körlevelet és küldtem el még ötven embernek, bár másnap nem esett a fejemre egy tégla, de tessék...
Ezekre a kérdésekre fel kell készülnie egy régóta egyedülálló nőnek, aki 32 éves és már végignézte családtagjainak, barátnőinek, volt szerelmeinek évfordulóit, eljegyzéseit, az esküvőjét, ott volt a gyermek, gyermekek születésénél és szinte minden alkalommal egyedül.
Fel kell készülni a válaszokra, az őszinte, szomorú válaszokra, a dühös válaszokra, a vicces válaszokra, a lerázó válaszokra, az elterelő válaszokra. Ilyenkor az én fejemben lepörögnek a Szex és New York idevágó részei vagy a Bridget Jones aktuális jelenete. Fel kell készülni a lesajnáló tekintetekre, a hála Istennek, hogy nekem sokkal jobb mikro-arckifejezésekre, vagy az emlékszem amikor én ebben a helyzetben voltam történetekre.
Az ember egyedülálló/élő lánya 30 és 35 között felkészül ezekre a válaszokra és zsebből húzza elő az éppen megfelelőt, higgadtan, csillogó, vagy könnyes szemekkel, nevetve, komolyan, férfiakon szörnyülködve, éppen hangulattól függően.
A nagyobb családban, szűkebb környezetben, a baráti társaságokban a házassági hullám, az első, majd a második gyerek-hullám után, bár vannak, akik még össze sem házasodnak, de (a statisztikák számadatait gyarapítva) felüti a fejét a krízis is, a válás is.
"Szegény és ebben a borzalmas helyzetben itt marad ezzel a gyerekkel (vagy gyerekekkel) egyedül, tulajdonképpen ugyanolyan helyzetben van, mint te, ő is szingli lett."
Hát nem. Szerintem nem ugyanolyan helyzetben van. Talán öt éve azt mondtam volna, hogy semmi kétség, még rosszabban is. De ma nem így gondolom. (Mielőtt bárki szörnyűlködne,tudom, hogy iszonyúan nehéz helyzetbe kerül egy gyermekét többnyire egyedül nevelő anya nagyon sok szempontból.)
Szóval nem, szerintem ugyanolyan helyzetben semmi esetre sem lesz mint én.
Az alábbiakban sarkítok, túlzok, tipikus és ideális eseteket veszek figyelembe.
Szóval a társadalom szempontjából az elvált anya anyagilag is támogatottabb, megbecsültebb. Ő kipiálhatja a már voltam házas, gyereket is szültem, tehát nem vagyok visszataszító, flepnis, válogatós, karrierista, rubrikákat. Az elvált, fiatal, gyermekét jellemzően egyedül nevelő anya (jelzem ideális esetben) a "nő piacon" körülbelül ugyanolyan, SŐT! esélyekkel indulhat, mert a pasin nincs az azonnal házasodjunk össze és csináljunk gyereket, rakjunk fészket nyomás, hiszen már van egy gyerek, mondjuk az övével együtt akár kettő is, a nő figyelme nem ezer százalékban a pasin van, és szabadon lehet keresni mást, ha mégsem jönne össze a kapcsolat.
A nő végtelen szeretetét fordíthatja a gyerek felé, normális ex-férj segít anyagilag, normális ex-férj könyörgés árán felfúr egy polcot, megszerel egy elromlott tartályt, vagy legalább segít megmondani, hogy kit kell felhívni.
Kettőnk helyzete abban hasonlít, hogy mindketten azt az embert keressük aki társunk lesz, reménykedünk benne, hogy egy életen át, vagy környezetünk tapasztalataiból kiindulva már a következő 10-20 évvel is elégedettek leszünk. A keresés gyerek és ex-férj nélkül sem egyszerű, de semmi esetre sem könnyebb.
Persze ez nem azt jelenti, hogy szeretnék elvált anyuka lenni, mert könnyebb lenne az életem. Nem tudom, nem voltam még abban a helyzetben, csak ebben.
De arra a pontra már eljutottam, hogy kötelességből nem mosolygok és nem magyarázkodom, nem színlelek és nem legyintek.
Szívesen beszélgetek és vagyok együtt anyuka barátnőimmel, akiknek - hozzám képest - megváltozott élethelyzetükből adódóan, természetesen és jellemzően csak a gyermek(ek) körül forog a gondolatuk. De ha legközelebb egy - számukra már távolinak tűnő - problémám, vagy történetem mesélése közben odavetik, hogy "Jajj, ez mind semmi, majd megtudod, ha lesz gyereked...", akkor engedtessék meg nekem a következő monológot:
"Tudod, bárcsak!
Bárcsak egész nap szaros pelenkákat dobálnék a megfelelő kukába és nem könnytől áztatott zsebkendőt, bárcsak azért kelnék fel éjjel, mert bőg a gyerek és ne azért, mert a buliból hazafelé még ittam egy kilépőt és megettem egy kétes eredetű gyrost valahol a körúton.
Bárcsak azt kellene kitalálnom, hogy mit főzzek vacsorára a drága férjemnek és ne azt, hogyan lehet egy egy fős háztartást változatosan és kifizetődően kihozni a legkevesebb kidobott rohadó kajával, mert nem, nincsen, vagy kurva drága a melegszendvicskrém egy főre.
Bárcsak azért ne szexelnék éjszakánként, mert közénk mászik a gyerek és nem azért mert egyáltalán nincs senki az ágyban rajtam kívül, akire csak véletlenül is rá lehetne feküdni.
Bárcsak mondhatnám már én is ezt valakinek, a szám sarkán biztató, de mégis fölényes mosollyal,
hogy majd jön az igazi, ha nem várod, hiszen én is pont ... és itt jönne az én bezzeg sztorim, hogy a másik agyára menjek.
De mivel nagyon szeretlek téged, a férjedet és a gyerekeiteket is, leginkább arra kérlek, hogy mielőtt kiszalad a szádon egy következő "majd megtudod, ha" kezdetű mondat, gondold bele magad az én helyzetembe, mert az elmúlt öt évben te biztosan nem aludtál egyedül, nem voltak félresikerült randijaid, nem volt olyan nap, hogy valaki ne szólt volna hozzád, vagy ne érintett volna meg és fogalmad sincsen róla már, hogy milyen egyedül átélni az ünnepeket.
Mert lehet, hogy öt-hat évvel ezelőtt még hasonló cipőben jártunk, de csak eltelt azóta ez az idő és
attól, hogy egyedül vagyok nem maradtam ugyanannyi éves, de az élethelyzetem változatlan.
Mindezzel együtt igen, persze, igazad van, nem tudhatom, de nagyon remélem, hogy mielőbb majd én is megtudom..."
________________________________________________________________
*Evolúció:
Jégtörő játék, minél nagyobb a tömeg, annál jobb.
A gyakorlat menete
A játékban négy állapotod lehet:
tojás - kezedet balerina tartásban a fejed fölé tartva mondogatod hangosan, hogy tojás - tojás ...
csirke - kezedet csirkeszárnyként mozgatva mondogatod hangosan, hogy csirke - csirke ...
sas - kezedet kitárva, sasszárnyként mozgatva mondogatod hangosan, hogy sas - sas ...
Superman - Jobb kezed ökölbe szorítva a levegőbe mutat, bal szorosan a tested mellett és üvöltöd, hogy supermaaaan
Az alap állapot, hogy mindenki tojás. Tojásként keresünk egy számunkra szimpatikus tojást és kő-papír-ollót játszunk vele, ha nyertünk, akkor tovább fejlődünk és csirke lesz belőlünk. Ekkor keresünk egy szintén csirkét és csirkével kő-papír-ollózunk, amikor nyertünk sas lesz belőlünk és így tovább. A Superman-ek örülnek egymásnak a játéktér szélén. A játékban nincsen visszafejlődés - de akár lehet is - és az evolúcióban csak a saját fejlettségi szintünkkel kőpapírollózhatunk.
