Vannak napok, amelyek sokkal hosszabbak 24 óránál, mert minden várakozással töltött másodperc egy örökkévalóságnak tűnik. Ez azért is igazságtalan, mert ugyanezek a másodpercek bizonyos hajnalokon, mit sem törődve valós értékükkel, csak úgy elillannak. Elillannak anélkül, hogy ujjbegyeim megjegyezhetnék bőröd simaságát, elillannak anélkül, hogy megjegyezhetném a szemedben rejlő vágyakozás mélységét, elillannak anélkül, hogy szavakká tudnám formálni hirtelen feltört, zavaros érzéseimet, elillannak anélkül, hogy örökre megjegyezhetném az illatod.
Az idő igazságtalan.
Most itt ül a vállamon és 284 400 másodperce kacag rajtam.
Nevetséges, hogy 30 felett vagyok újra kamasz.
