Nyilván a facebookon olvastam, hogy Somló Tamás meghalt.
Bár mindenféle újságcikkek jelentek meg - kedves, bájos média -, hogy éppen ki és hogyan ápolja a nagy beteg zenészt, de valahogy nem vettem komolyan. Lebegett a levegőben, de mégsem. Két hónapja még arról ábrándoztam, igazán vágytam rá, hogy hamarosan újra ott ülhetek egy LGT koncerten, akár csak nézőként, de természetesen bármikor felmászom újra az állványra is.
Azt hiszem azért fáj ennyire, mert kezdek rettegni attól, hogy lassacskán elveszítem azokat, akiket szeretek, borzasztóan rettegek tőle, pedig elengedhetetlen része lesz az életemnek, jó lenne felkészülni rá.
Az LGT maraton nagyon meghatározó színpadi és zenei élmény volt számomra. Legendák háta mögött állhattam a színpadon.
Minden daláról eszembe jut egy-egy történet, hányszor mondta el helyettem, amit én is gondoltam, vagy hogy sokkal jobban kifejez egy dala. Az összes Patika dal, Annyi mindent nem szerettem még, Gondolsz-e rám, Indulni kell, Nem adom fel, Olyan szépek voltunk.
Egész nap Somló dalokat éneklek, jó lenne egy közös Somló dal maraton ma valahol.,,a közös éneklés enyhítené, amit most érzek.
"Varsóban elveszett a Somló!( Ó, a Somló)"
Nem feledem a Voice-os after bulikat, az LGT maratont, ezt a nyugodt erőt, a hangot ...
"Roppantul gyűlölök repülni,
Én kimondottan tudom élvezni!"
Köszönöm az élményeket és zenét, ami helyettem is beszél.
