Kicsit több mint egy hónapja bekerült a látószögembe Ő és akkor azt mondja hogy szeret.
Nem vagyok én kérem ehhez hozzászokva!
Több mint öt éve egyedül vagyok (voltam) és csak ácsingózok(tam) valaki(k) után, aki
a. nem akar engem, mert külső/belső okai vannak
b. csak fűti az agyamat, mert éppen ráér
c. csak szexelünk
d. csak lelki jó barátok vagyunk, de jesszus, semmi több
e. barátnője van
f. rosszabb, felesége van, de én azért jó lennék egy körre
g. én hívom fel pásztor-órára, mert azért az egy év az sok idő
De olyan már nagyon régen volt, hogy akkor valaki, aki számomra sem közömbös,
jön, amikor megígéri
ír, hogy tudjam mi van vele
azt mondja szép vagyok
azt mondja jó velem
jesszusom azt mondja szeret.
Na jó, mi van velem? Erre én eszeveszett pánik-rohamokat kapok a metrón,
és még aznap félreértem az összes üzenetét?
Túl gyors ez, olyan, mint a cukor-sokk.
Ritkán eszem édességet, lehet ez a baj.
Nem tudok mit kezdeni a hirtelen jött felém irányuló figyelmemmel,
a becézgetésekkel, a romantikával, a minden becézgetésével...
a közös programokkal, az egyeztetésekkel, pedig híresen jó szervező vagyok,
a többé már nem szabad hétköznap estéim gyászolásával,
a kötetlen viháncolós senkinek nem tartozom beszámolóval éjszakáimmal.
Nem tudok mit kezdeni a közös gondolkodással, a gáláns lovagok ködbe vesző emlékével,
a beteljesületlen kapcsolatok telefonhívásaival. Nem tudok mit kezdeni a testem reakcióival,
a saját bizonytalanságommal. Nem tudok mit kezdeni a kommunikációval,
nem tudok mit kezdeni az önzetlenségével az ágyban.
Nem tudok mit kezdeni a mi és az együtt kifejezésekkel, szokatlanok,
furcsán, hívogatóan idegenek és egyszerre félek és vagyok dühös, hogy miért érzek így?
Nyilván ez már orvosi eset, négy éve egy terápia sokat segített volna...
Eső után köpönyeg.
Bele kell tanulnom, bele kell simulnom, szépen lassan hozzá kell szoknom,
hogy ez nem egy átmeneti állapot, amit habzsolni kell, hanem lassan kibontakozó
érzések, hogy ez közöttünk lehet komoly, vagy komolyabb, ha hagyom és engedem,
hogy szeressen. Csak beszélgetni kell még, megismerni, hogy tényleg passzolunk-e,
mert vannak erre irányuló jelek, de még még még kellenek...
30 felett őszintén:
A határozott elképzelésekkel az a baj, hogy ha
beigazolódnak, akkor határozottan más lesz az elképzelésünk pillanatok alatt.
Félelmetes az önmegismerés egy bizonyos kor felett.
