Van egy barátom, harminc fölött mondjuk hattal, aki fájóan őszintén mondja meg a magáét általában. Általában mindenről. Évekkel ezelőtt valami storyban volt éppen, a story részeként elmesélte, hogy egy ismerőse fél éven belül elvette a neten megismert csaját. Erre én felkaptam a fejem és felhördültem, hogy jesszusom, fél éven belül, hát nincsen az nagyon korán? Mire teljes természetességgel, de azért kiröhögve és utalva a koromra csak annyit válaszolt, hogy harminc felett ez már ilyen gyorsan megy, ketyeg a biológiai óra. Akkor is utáltam érte, hogy ilyen nagyon mindent tud, vagy hülyének néz...
Persze, igaza lehet. A varázs-sztori hallatán és előrehaladott koromra tekintettel, teljes kétségbeesésben újra regisztráltam az interneten valami divatos társkereső oldalra.
Első lépésként meghatározod magadat: Ki vagy, mit szeretsz, hogyan lehet téged leírni és bla-bla-bla.
Aztán kitalálod, hogy milyen kategóriát keresel magad mellé, mondjuk annyiban segít ez az egész, hogy legalább meghatározod, hogy kit nem, de azért az egész mégis egy mégis piaci lóvásárhoz
hasonlítható, hogy milyen magas legyen, milyen színű haja legyen, mit sportoljon, hogyan öltözzön,
mit egyen... De valójában azt gondolom és ettől van rossz érzésem a kattingatás közben, mert ahogyan egy lóvásárt is elképzelek, ott áll az a gebe, kehes (meg vagy ezer ilyen ló-jelző), de hatalmas barna szemeivel csak néz és van egy folt a füle mögött, olyan foltja egyik másik lónak sincsen és emelgeti a mellső lábát és látod, hogy bizonyít és teper és akkor tudod, hogy inkább vele mennél el ma este kockacukrot enni, mint a büszke telivérrel...
Na jó, elkalandoztam.
Idővel, amikor már a sokadik társkeresőre regisztrálsz, rájössz, hogy nem kell komolyan venni az ilyet és mindent be kell ikszelni, mert nem szabad szűkíteni a kínálatot, csak bekorlátoz.és akkor az életben nem találsz meg senkit, se telivért, se gebét....
Aztán belefáradsz a sok bugyuta levélbe és inkább befizeted az összeget, hogy lásd ki az, aki írt, vagy ne kelljen e-mail címet, telefonszámot cserélni, aztán vársz.
Vársz a csodára.
Az első regisztrációnál még lelkes voltam, mindeninek válaszoltam, finoman, kedvesen, őszintén.
Aztán ahogyan érkeztek, az élvezném, ha az arcomra ülnél és, heló a fotóid alapján nagyon csinos vagy, vagy a szexeljünk és a helló, mi a kedvenc színed, illetve az extrémebb: neked nem kell csinálni semmit, csak feküdni és én kényeztetlek - agyameldobom üzenetek, után egy percre megálltam és azt mondtam, hogy nem, akkor inkább veszek egy kutyát és azonnal törlöm magam.
A magányosan eltöltött nappalok és éjszakák aztán vissza-vissza kergettek egy-egy regisztrációba, jellemzően az elkeseredetten lelkes és bizakodó állapotom és a közelemben fellelhető pozitív példák miatt ugrottam neki ezredszer is.
Kedvencem a diplomás társkereső volt, ahol egyéb kategóriák mellet a fizetési igényt is be lehetett írni. Ez az, végre egy szempont, amit eddig teljesen el is felejtettem.
Akkor nézzük mit dob a gép...
A nagy áttörést meghozta az alkalmazás és az, hoyg két hónapon át 2000 forintot költöttem el egyetlen randevú miatt. Hosszú levelezés után (öt levél azt írták már soknak számít) beadtam a derekam, hogy akkor most személyesen is elmegyek egy ilyen randi izére, mert jópofa ez a netes társkeresés, de ha nem végződik személyes találkozóval, akkor mit is várhatnék tőle?
Szóval egész szimpi volt s srác a képek alapján, nem egy szerelem első látásra, de van benne valami, a levelek is aranyosak, szereti a boros helyeket. Ok, találkozzunk. Megérkezek, megérkezik és már látom, hogy NEM. NEM NEM NEM, alacsonyabb az írtnál és aztán megszólal és nyolc oktávval magasabb a hangja az én basszusom. Tudom, hogy semmi esetre sem, NEM NEM NEM. De erőt veszek, mert mi az, hogy nem adok esélyt egy netes randinak, az elsőnek és még nem is nyitott témát és már utálom...
Úgyhogy beszélgettünk három órát. A családjáról, konkrétan az anyjáról. Arra emlékszem még ebből a nagyon emlékezetes netes randiból, hogy a szomszéd asztaloknál a világ leghelyesebb, vélhetően facér pasijai ültek, vagyis én akkor annak gondoltam őket.
Ok. Akkor a diplomásról is töröltem magam, lemondtam az előfizetést és volt ilyen exit interjú, hogy miért törlöm magam. Azt hiszem meg is írtam, hogy köszi, de ez nem nekem való. A barátnők örülnek neki, hülye vagyok, hogy fizettem, mondták, mintha előtte nem ők biztattak volna...
Egy pár év társkereső szünet.
Aztán megérkeztek az okostelefon appok. Tinder, Heppn. Valamelyik valamire csak jó lesz.
Jöttek a tinderes szuperszorik az ismerősöktől és az ismerősök ismerőseitől, hogy ilyen szuper szex még soha nem volt és három nap múlva összeköltöztünk és jajj a közéépiskolai osztálytársam, évfolyamtáram, ovis szerelmem... bla-bla-bla.
Hát jó. Legyen. Feltöltöttem, húztam jobbra, balra a pasikat, jöttek a match-ek.
Senki nem írt. F@szom az alkalmazásba. Ha végre írt valaki, többet egy hellónál és frappáns volt és még a fotók sem voltak rosszak, akkor volt remény. Aztán elhaltak az üzenetek, valamiért, megmagyarázhatatlanul.
Volt egy egész biztató srác, ahol becsomagoltuk a találkozót egy kvázi sport oktatásba, valami népszerű csapatsport szabályait mesélte el, ezredszer hallgattam már végig, mert a srác haverjaim is elmondták már, de mivel nem a férfi vízilabda szabályai voltak, ezért nem nagyon érdekelt, de jó ürügy volt egy nem randira, de mondjuk ismerkedésre.
Nem is volt rossz, reménykedtem is, mondjuk csak óvatosan, hogy még lesz üzenetváltás, nem lelkesedtem,csak óvatosan kérdeztem, valami átlátszót (ugye a pasiktól mindig kérdezni kell, hogy válaszoljanak.) aztán lerázott, hogy még a volt csajába szerelmes. Mondom jó.
Aztán egy darabig szórakoztatott még az app, Eye-candy, de meguntam. Nem történt semmi és nagyon merítette az aksit és lefagyott és nem működött rendesen. Magasak az elvárásaim, tudom.
Meséltek a happen-ről, hogy nem csak szivecskével, ikszel jelölsz, hogy kell, vagy nem kell a pasi, de azt is megmutatja, hogy hányszor mentek el egymás mellett, vagy keresztezitek egymás útját a városban. Izgalmasan hangzott, hasonlított ahhoz, amin már egyszer elméláztam, hogy jó lenne egy ilyen app. Jó elkezdtem játszani vele.
Még jobban kiborított, mint a tinder. Mindenki külföldi volt és ha mindkettőnk szivecske volt, akkor sem írtak... Tudom, tudom, miért nem én írok, de NEM. Ha már egy számítógépes cucc sorsol egymás mellé bennünket, akkor szólítson meg a férfi, legyen töke, ehhez tartottam magam.
Szóval ez az app is ment a levesbe!
Nincs több remény. Kimaxoltam a net világát, gondoltam, de a napokban nagy reményeket táplálok a The Jingle miatt. Komolyan, mint a karácsonyt annyira várom, nem tudom mire számítok. Sajnos még az iOS rendszere miatt nem lehet letölteni, mert egyszerre akarnak kijönni vele a két platformra. Ennek - talán azért mert magyar app - adok még egy esélyt majd, aztán ha ez sem jön be, akkor feladok egy hirdetést a Nőklapjában.
30 felett őszintén:
Egyedülálló nő keresi hű társát,
aki mellett leélhetné élete hátralévő részét.
Jelige:Légy férfi!
