a kinyilatkoztatások és az ítéletek ilyenkor,
pontosan úgy, mint amikor a gyereknevelésről,
vagy munkahelyi problémamegoldásról van szó.
Vannak a baráti állásfoglalások:
Azért vagy te egyedül, mert túl görcsösen akarod.
Majd jön az, nem kell erőltetni.
Ne legyél annyira rámenős.
Az a baj, hogy nem vagy elég rámenős.
Legyél sokkal rámenősebb.
Taktikázni kell.
Túl nyitott vagy.
Őszintének kell lenni.
Vannak a pasik, akik potenciális partnerek lehettek volna, de már foglaltak:
Jajj, nem is értem, de olyan jól nézel ki.
Komolyan, hát még társaságba is jársz.
Pedig nem is vagy hülye, mondhatni okos vagy, lehet ez a baj.
Esküszöm még humorod is van.
Jajj, nem mondtam, hát én olyan szerelmes voltam beléd, de nem adtál jelet.
Ha előbb találkoztunk volna... (Ez mekkora szar duma már? - 30 felett őszintén)
Komolyan nem értem a mai pasikat.
Vannak a pasik, akik meg éveket beszélgetnek át veled,
de aztán meglepődnek rajta, ha rászánod magad arra, hogy megkérdezd,
akkor mi a lónyálért nem próbáljátok meg együtt...
Harminc felett, amikor már nem csak a szex a fontos,
meg az egymás kezének a fogdosása, meg az éjjel-nappal együtt levés
a fontos, hanem a tervek, a célok, az élet, hogy meg tudjatok egyezni
a közös gyerek nevelésének elveiben, vagy elvtelenségében...
A barátnőidnek, akik már nem szinglik ez már egy nagyon távoli és
épp ésszel fel sem fogható probléma, szinte ugyanazokat mondják,
amit ők is ugyanúgy utáltak hallani, csak még hozzáteszik, hogy
hát látod, nekem is összejött, vagy én sem gondoltam volna soha,
hogy pont ott, csak ki kell nyílni, csak ott kell lenni.
Csak a piros bolygónak ott kell állnia a Zs valami x. házában,
vagy valami ilyesmi és ehhez hasonló...
Ez nem segít.
Ez sem segít.
Főleg akkor nem, amikor egy sokadik randi vagy egy egyszeri és
első éjszaka után (mert nincs jó recept, mindent ki kell próbálni),
jobb esetben kapsz egy "jajj, még szerelmes vagyok a volt csajomba",
vagy "jajj, ezt el ne mondjuk senkinek, mert bár lefeküdtünk,
de csajom van" felkiáltást, vagy "helló cica, nem ugrasz fel vasárnap"
a legrosszabb esetben egy találkozó után nincs újra jelentkezés,
vagy a nagy nehezen feltett kérdésedre semmi választ nem kapsz.
Mindenki sokkal jobban tudja, hogy miért nincsen pasid,
férjed és azt is, mit kellene tenned, hogy legyen,
persze az egész biztosan nagyon egyszerű.
Annyira egyszerű, hogy csak meg kell várni a 157. csalódást,
aztán kettőt balra lépni, négyet hátra, összeomlani, elmenni inni,
sokat siránkozni, megnézni a barátok esküvőjét,
gyermekeik megszületését, válását és máris eljön a szőke/barna/vörös
(Igen, szeretem a vörösöket - 30 felett őszintén) herceg, egy lovon,
te ledobod az ápolt hajad a harmadikról és felmászik rajta,
elmondja, hogy milyen gyönyörű vagy, milyen okos és milyen kívánatos.
Aztán boldogan éltek, amíg meg nem haltok.
Az egész ilyen egyszerű.
30 felett őszintén:
Nem. Nem egyszerű, kurva nehéz. Kibírni, helyettesítő célt,
feladatokat találni, a büszkeséget, a fájdalmat, a szeretetet,
a kétségeket, a nehézséget, egy polc felfúrását senkivel nem
megosztani borzasztóan nehéz.
De annál nem nehezebb, mint hogy egy nemet visszaszívj,
vagy ezredszer is azt hazudd magadnak, hogy boldog vagy
egy nem megfelelő partner mellett. Nem nehezebb annál,
hogy egy elbaltázott randevúnak még egy esélyt adj,
vagy őszintén megmondd, hogy tetszik/nem tetszik,
mert egyetlen egy nem a barátod ilyenkor:
az idő, ami majd mindent megold.
