A hétfő is egy nap és az egyik facebook ismerősöm írta ki, hogy nem érti a hétfő gyűlölőket, mert ha valaki nem szereti a munkáját és alapból elege van a hétfőkből, akkor keressen másik munkát vagy próbáljon motivációt találni az életében.
Mondjuk részben igazat is adok ennek a felmordulásnak, igazat adok, mert, ha már hétfőn úgy mész dolgozni, hogy görcsölsz a naptól és izgulsz és stresszelsz, akkor nem vagy jó helyen.
Ezzel szemben én ma:
Kényelmesen keltem, bevetettem a kis ágyamat, megreggeliztem, bio kifli, házi sonka, lucernacsíra,
csodálatos kávéfőzőmmel megfőztem a napindító kávémat habos tejjel.
Konstatáltam, hogy ritka egy fos idő van, így ennek megfelelően öltöztem.
Elindultam az úton. Semmi zene a fülben, belső zaj szólt.
Kapucni - gyűlölöm az esernyőt -, nem fáztam.
Nyolc perc lassú séta a melóig.
Közben azon gondolkodom, hogy milyen lenne máshová bemenni ma reggel dolgozni -
egy csoport japán nő jön szembe, maszkban - bekanyarodok az épület udvarára, fák, autók,
automatikusan rakom egyik lábam a másik elé, hátha ma, hátha ma történik valami
váratlan csoda, amitől úgy érzem, hogy ma majd megszeretem, ma majd az egészet újra
megszeretem, vagy bocsánatot kérnek, vagy felmagasztalnak, ma lehet hogy történik valami csoda.
Még csak fél tíz, lehet, hogy ma tényleg...
